Privacy

Adatkezelési szabályzat

Az Escape Room Kft. (székhely: 1075 Budapest, Asbóth utca 15. ép. pinceszint adószám: 25463552-2-42), mint szolgáltató (“Szolgáltató”) az általa nyújtott szolgáltatások során tudomására jutó személyes adatokat a jelen tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően kezeli, illetőleg dolgozza fel.

Az adatvédelem körében a Szolgáltató, mint adatkezelő az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben meghatározott követelmények tiszteletben tartása mellett jár el, figyelembe véve és betartva az EU GDPR szabályzását. Szolgáltató gondoskodik az adatok biztonságot tárolásának feltételeiről, arról, hogy a személyes adatok jogosulatlanul harmadik személyek számára hozzáférhetővé ne váljanak, arról, hogy a rögzített személyes adatokba – törvény eltérő rendelkezése hiányában – kizárólag az érintett erre irányuló kifejezett rendelkezése alapján következhessen be módosulás, továbbá azok kizárólag az adott szolgáltatás teljesítése céljából, a teljesítés érdekében szükséges módon, az ez által indokolt terjedelemben kerüljenek felhasználásra.

Az adatokat Szolgáltató védett, biztonságos adatbázisban tárolja, és megőrzi, azokat harmadik személynek nem szolgáltatja ki, kivéve, ha a Szerződés teljesítésekor a harmadik személy a teljesítésében részt vesz, vagy a jogok gyakorlása érdekében szükséges. A teljesítési segédek a Szolgáltató által átadott adatokat jogosultak felhasználni, de semmilyen módon nem jogosultak további személyeknek átadni.

Vásárló jogosult arra, hogy bármikor tájékoztatást kérjen – akár a szolgáltatás igénybevétele előtt akár annak során – arra vonatkozóan, hogy mely adatkezelési célokból mely adatfajták kerülnek kezelésre. Vásárló jogosult a Szolgáltató által rögzített adatokról, azonban kizárólag a saját adatok vonatkozásában írásos tájékoztatást kérni.
A teljesített szolgáltatásokról illetve az abban szereplő adatokról Szolgáltató nyilvántartást vezet. Az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges.

A Vásárló az időpont lefoglalásával kifejezetten és visszavonhatatlanul hozzájárul a személyes adatok jelen tájékoztatóban meghatározottak szerinti kezeléséhez – így különösen azok rögzítéséhez, rendszerezéséhez, tárolásához, összekapcsolásához, elemzéséhez – valamint az alábbiakban meghatározott személyek részére, feldolgozás céljából való átadásához, vagy további adatkezelés céljából történő továbbításához, mivel az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges.

Vásárló a foglalás létrejöttével tudomásul veszi, kifejezetten és visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben Vásárló a teljesíteni vállalt kötelezettségeit hibásan, vagy késedelmesen teljesíti, úgy Szolgáltató a követelése, igénye érvényesítéséhez szükséges – adatokat az igényérvényesítés során eljáró harmadik személyek részére átadja, illetve a megrendelő előzetes értesítése nélkül a megrendelővel szemben fennálló valamennyi igényét, jogát, követelését harmadik személyre átruházza. Az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges.
Üzletünkben a játékos biztonságának biztosítása érdekében térfigyelő kamera működik, melynek célja a személy létfontosságú érdekeinek védelme, így hozzájárulás nem szükséges. 

A szolgáltatás hatékonyságának növelése céljából Vásárlónak címzett elektronikus hirdetés vagy egyéb címzett tartalom eljuttatása, piackutatás céljából – csak az adatkezelési cél előzetes meghatározása mellett és az igénybe vevő hozzájárulása alapján kerül. A szolgáltatások igénybe vevője részére folyamatosan biztosított, hogy az erre irányuló adatkezelést megtiltsa. 
Amennyiben Vásárló megítélése szerint személyes adatainak kezelése során jogsérelem érte, Szolgáltatótól tájékoztatást kérhet személyes adatainak kezeléséről, és kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését.

Amennyiben ezt a tájékoztatást nem tartja kielégítőnek, abban az esetben az Előfizető a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat.

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1024 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
A Hatóság vizsgálata nem minősül közigazgatási eljárásnak.
Az Vásárló jogainak megsértése esetén a Szolgáltató ellen bírósághoz fordulhat.

A Vásárló tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését az adatfelvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő feltüntetett elérhetőségein:
Escape Room Kft.
1075 Budapest, Asbóth utca 15. ép. pinceszint
budapest@scavengerescape.com